Boldog szülinapot Zahara!

Boldog szülinapot Zahara!

Tegnap a leállás miatt lemaradt ez a poszt, de mindenképpen pótolni kell, hiszen január 8-án Zahara Marley Jolie-Pitt betöltötte az 5. évét!

Zahara Etiópiában született, Angelina 2005. július 6-án fogadta örökbe egy Addis Ababa-i árvaházból, ahol akkor még a Tena Adams nevet viselte. A színésznő a kislánynak a Zahara Marley keresztneveket adta: Zahara jelentése szuahéli nyelven virág, a Marley-t pedig állítólag Bob Marley reggae énekes tiszteletére kapta. Az örökbefogadás rendezésénél már Brad Pitt is jelen volt, de csak kísérőként. Fél évvel később, 2006. január 19-én vált hivatalosan ő is Zahara és Maddox örökbefogadó szülőjévé, ekkor változtatták a gyerekek vezetéknevét is Jolie-Pitt-re.

Örökbefogadása után néhány héttel, már az Egyesült Államokban Zahara kórházba került alultápláltság és kiszáradás miatt, amit a folyamatos hasmenése (talán bélfertőzés) okozott. Komoly veszélyben forgott az élete, de végül sikerült meggyógyítani. Mivel magzatként és életének első hónapjaiban nem jutott elegendő és megfelelő tápanyaghoz, így csontjai is gyengék voltak: jól látható a 2-3 éves kora körül készült képeken, videókon, hogy milyen görbék voltak a lábai. Szerencsére mostanra megerősödött és kinőtte ezt a rendellenességet, húgával, Shiloh-val együtt balettórákra is jár.

Amit még tudni lehet róla: Zahara imádja a hercegnős meséket, ő maga is szívesen bújik hosszú szoknyákba, ruhákba, főleg ha az rózsaszín – ez ugyanis a kedvenc színe. A paparazzikat egészen kiskorától már messziről kiszúrta, nem kedveli őket, ebből fakadóan gyakran nagyon vicces arcokat vág a fotókon. Brad szerint: “Minden bizonnyal ő a legmulatságosabb személy, akivel valaha találkoztam. Határozottan a legnagyobb egyéniség a házunkban.”

Az alábbi videót – ez lesz a hét videója is az oldalsávban – car42men készítette Zahara születésnapjára.